Fülei Balázs zongora

Fülei Balázs a Nagyteremben tartott Liszt estjéről Csengery Kristóf írt kritikát a Revizorban.

Egy hangverseny műsora lehet szokványos, de lehet különleges is. Előfordul, hogy az előadó olyan gonddal, igényességgel, olyan egységes koncepció szellemében válogatja össze a programot, hogy már magát a darabok listáját is műalkotásnak érezzük. CSENGERY KRISTÓF ÍRÁSA.

A Liszt Ferenc számára oly fontos – s a 19. századi Európa művészetében hozzá hasonlóan meghatározó jelentőségű – Victor Hugo adta Szemlélődések (Les Contemplations) című kötete egyik versének ezt a címet: Boldog, ki elmereng az örök dolgokon. Ezek az „örök dolgok” jelentek meg előttünk hangokban elbeszélve Fülei Balázs zeneakadémiai szólóestjén, amelynek műsorát a zongoraművész kizárólag Liszt Ferenc zenéjéből állította össze. Már az egyetlen zeneszerző termésére szorítkozó program is egységes elképzelés, ennyivel azonban Fülei nem elégedett meg: előadásában csupa olyan Liszt-művet hallottunk, amely valamilyen formában az emelkedettség, a meditáció, az áhítat, az alázat, az ima hangulatát idézi meg. Olyan atmoszférát és lelkiállapotot, amely – többek közt – advent idején, karácsonyt várva lepheti meg az átszellemülésre hajlamosabbakat.

A címek önmagukért beszélnek: Sursum corda (Années de pèlerinage), Ave Maria (Harmonies poétiques et réligieuses), Psaume (Album d’un voyageur), Ave Maria (für die große Klavierschule nach Lebert und Stark), Pater Noster (Harmonies poétiques et réligieuses), Bénédiction de Dieu dans la solitude (Harmonies poétiques et réligieuses). A szünet után már maga a második részt kitöltő, tizenkét tételből álló sorozat címe is utalt az ünnepre: Weihnachtsbaum – Karácsonyfa. Fülei ugyanis hangversenyének a Karácsony Liszt Ferenccel címet adta.

Közös az elhangzott darabokban, hogy ezek nem a virtuóz korszak Lisztjének grandiózus gesztusrendszerét, nagyvilági eleganciáját és briliáns technikáját képviselik. Grandiozitás legfeljebb a bevezető Sursum corda hatalmas fokozásaiban és szimfonikus hangzásigényében érhető tetten, s ha virtuózabb szakaszok elő is fordulnak olykor még ezekben a darabokban is, a meghatározó nem ez a zenei gondolkodásmód és hangszeres paradigma, sokkal inkább a befelé fordulás, a meditáció. Ahogyan a műsorfüzetben megjelent bevezetőjében a zongoraművész fogalmazott: „az estén elhangzó valamennyi mű csendből és elmélyülésből született”.

Fülei Balázs rendkívüli összpontosítással tolmácsolta a tételeket, teljes önátadással, átszellemülten merült el a kompozíciók sokszor nagyon is puritán gesztusaiban, s ezáltal sikerült olykor egy kifejezetten kopár dallamnak, máskor egy csupán néhány hangból megformált gesztusnak is sokatmondó, emelkedett többletjelentést kölcsönöznie. Hangversenyének kompozíciójellegét nyomatékosította, hogy nemcsak a második rész Karácsonyfa-ciklusának tételeit játszotta a taps mellőzését kérve egyvégtében, de az első rész hat különálló tételét is, sőt az egymást követő műveket nem egyszer attacca, szünet nélkül fűzte egybe, hogy a zene egyetlen nagy, elmélyült monológgá váljék. A máig modernnek ható Liszthez illő, modern eljárás ez, amelynek köszönhetően a zene némiképp színpadi produkcióvá, vagy még inkább: szertartássá változott, s ezt egyértelműen pozitív átlényegülésként értékelhetjük, hiszen ezek a nem liturgikus, de szakrális művek ettől igazi közegükbe jutottak: zenéjüket nemcsak megszólaltatni, de celebrálni is lehet és kell, s ez itt és most megtörtént.

Fülei maximálisan kiérlelt, tökéletesen átgondolt és a legapróbb részletekig, minuciózusan kidolgozott produkciókat tárt elénk, amelyekben fontossá vált elsősorban maga a hangszeres hang: minden hangindítás, minden hangsúly, minden szín- vagy dinamikai árnyalat. Fontossá váltak a kivárások, a nekiveselkedések, a megfeszülések és elernyedések. És ahogy ő maga jelezte a műsorfüzetben: kulcsfontosságúvá váltak a szünetek tartalommal telítődő, lírai vagy drámai, máskor liturgikus csendjei. Ha elmondhatjuk, hogy Liszt zongoramuzsikájának ez a fejezete meditáció, amely a zenei alkotóművészet keretei között valósul meg, akkor hozzátehetjük, hogy a művekhez méltón Fülei Balázs Liszt-zongoraestjének egésze olyan meditációvá vált, amelynek feltételrendszerét a zenei előadó-művészet teremtette meg.

Forrás: Revizor

Joomla! hibakereső konzol

Munkamenet

Profilinformációk

Memóriahasználat

Adatbázis lekérdezések